A tanévnyitó margójára - Drága gyermekem! |

Az alábbi bejegyzés a Facebookon kering már egy ideje, de engem még csak tegnap hozott vele “össze a sors”. Rendkívüli igazságokat tartalmaz az iskolával kapcsolatos kérdésekben, így engedjétek meg, hogy megosszam veletek is.

Kép: pixabay

“Drága Gyermekem!

Tegnap bekötöttük a tankönyveket és a füzeteket, kihegyeztük a ceruzákat, bekészítettük a tornafelszerelést.

Bár a könyvek és a füzetek, az új táska és a tolltartó a leglátványosabbak, nem ezek a legfontosabbak is egyben. Nem ezektől leszel okosabb, nem ezek a lényegesek.
Amikor én voltam első osztályos 1983-ban, még nem volt emeletes tolltartó, Bakuganos füzet és Angry Birds-ös iskolatáska.

Nem írtak a tanítónénik 3 oldalas listát a beszereznivalókról és nem emelték ki külön, hogy a ragasztó csak Uhu, a festék csak Ico lehet. Egyfélét lehetett vásárolni, azt be is szereztük az Ápiszban vagy amit ott sem lehetett kapni, az Úttörő Áruházban. Nem volt tankönyvcsekk és sorbanállás, anyukám egy borítékban beküldte a pénzt. Csak úgy egy borítékban, és nem aggódtak, tud-e rá vigyázni egy elsős és ellopja-e valaki, és a tanító néninek szabad volt átvennie a borítékot.

Mi még köpenyben jártunk iskolába, így nem tudtuk, hogy kin van Adidas felső (de ha valakinek volt, akkor a vécében a csodájára jártunk), szünetben nem a mobiltelefonunkat nyomkodtuk, hanem a Donald rágó papírt cseréltük és nem zumbázni jártunk délután, hanem a grundon fociztunk.

Szuper tanáraink voltak, akik szerettek tanítani, mi pedig tiszteltük őket. Némelyiktől nagyon féltünk, néhányat meg nagyon szerettünk.
Volt, akinek remegő térddel ültünk be az óráira és imádkoztunk, nehogy felszólítson. Akkor kigúnyoltuk őket, ma már tudom, hogy értünk voltak olyan szigorúak.

Mert az élet legalább olyan szigorú tud lenni.

És voltak másféle tanárok is, olyanok, akikkel őszintén lehetett beszélgetni, akik dicsértek, bíztattak, akik értékelték, ha másként gondolkodtunk. Az ő óráikra szívesen jártunk, készültünk. Ő voltak azok, akik sokunknak kedvet csináltak a matematikához, a fizikához, a magyarhoz, a történelemhez. Akik megtöltöttek lelkesedéssel, hittel, magunkban, a tantárgyukban. Az ő kedvükért lettünk mérnökök, tanárok, választottuk a nehezebb középiskolát, a neves egyetemet.

Tudom, hogy a mostani tanárok is épp ilyenek. Szeretik a gyerekeket.

Szeretnek tanítani. Azért lettek tanárok, mert szerették volna látni azt a csodát, ahogy a kezük nyomán egy csapat izgő-mozgó elsősből okos negyedikes lesz, és egy flegma kiskamaszból gondolkodó felnőtt.

Nekik, a mai tanító néniknek és tanároknak nehezebb most, mint régen volt. Évente változó szabályok, a sok adminisztráció, az állandó huzavona az iskolák sorsa felett.

És a szülők sem könnyítik meg a helyzetet. Hogy is könnyítenék, amikor fogalmuk sincs, hova, hogyan adják a gyermekeiket. Azok a szakmák, amikben ti fogtok dolgozni 15-20 év múlva, ma még talán nem is léteznek. A szülők megpróbálnak mindent megadni, amit csak jónak látszik. Nyelvórát, különmatekot, karateedzést.

Nincs idejük napi 8-10-12 óra munka, ingázás mellett gyereket nevelni, úgy vélik, az iskola dolga – a tanárokra pedig egy osztálynyi elhanyagolt csemetét kéne nevelni és okítani is egyben.

Ők nem tudják, hogy bármi is jön, nem az izzadva bemagolt földrajzleckére és a kínkeservvel megértett matematikára lesz a legnagyobb szükséged az életben. Nem azt kell elérniük, hogy a PISA teszten jól teljesítsen az évfolyam és magasabb legyen a kitűnők aránya. Az életben nem ettől fogod megállni a helyed.

Hanem attól, amit már most is tudsz: kíváncsinak lenni, kérdezni, keresni a világ dolgaiban az összefüggéseket, kutatni a válaszokat. Ez a kíváncsiság az, ami a javadra lesz majd bármerre is vessen a sors.

Ne szűnj meg soha kíváncsinak lenni!
Ne szűnj meg soha kérdezni!
Ne szűnj meg soha tanulni!

Mert az iskola nem papírokról, elérhető végzettségekről és megszerezhető címekről szól.
A papírok elértéktelenednek, a végzettségek mit sem érnek, ha nem keresed a dolgok valódi értelmét.

Ne csak olvass – de merj a sorok közé is látni!
Ne csak számolj – de merj új megoldásokat is kitalálni!
Ne csak rajzolj – de merj új színeket is használni!

Az iskola akkor tanítja majd meg neked mi az Élet, ha ezeket tanulod meg a padban ülve. Ha úgy kerülsz majd ki az iskolából, hogy csak a dolgozatoktól és a tanároktól búcsúzol majd el, de a tanulástól soha!